Tudormanók módszer

A Tudormanók oktatócsomag Magyarországon az első olyan kiadvány, mellyel pici gyerekek anyanyelvi szinten tanulhatnak meg egy idegen nyelvet otthoni körülmények között, mindezt játékosan. Az oktatócsomag egy olyan módszerre épül, mely messzemenőkig figyelembe veszi a gyermeki agyműködési mechanizmusát.

A kis manók szakszerűen összeállított DVD-k és gondosan kiválasztott CD-k segítségével fokozatosan, játékosan, sikerélményekben gazdagon tanulnak. Sosem érzik magukat sürgetve, természetesnek veszik a korai idegennyelv-tanulást. Az összefüggéseket maguk is felismerve bámulatos gyorsasággal, egy idő után önállóan és mindig örömtelien tanulnak.
Az idegen nyelv tanulása során szerzett jó tapasztalatok más idegen nyelvek tanulására ösztönzik majd őket, így a nyelvtanulás nagyszerű élmény lesz a gyermeknek és a szülőnek egyaránt.
Klinikai kísérletek bizonyítják, hogy az idegen nyelv tanulását lehetőleg minél fiatalabb korban el kell kezdeni, hiszen a korai kezdés kimutathatóan jótékony hatással van a kiejtésre, a gátlásoktól mentes kommunikációra.
A kisbabák születésükkor olyan rugalmas hangképző bázissal rendelkeznek, hogy bármely nyelv anyanyelvükké válhat. Idővel a helyes kiejtés elsajátítása egyre nehezebbé válik, hiszen artikulációs rendszerük egyre rugalmatlanabb lesz. A felnőtt korban történő nyelvtanulás során legtöbbször már csak akcentussal tudják az emberek elsajátítani az új idegen nyelvet.
Az emberi beszéd 90%-a 2000 szóból épül fel, a gyerekek ebből anyanyelvük esetén kezdetben csak keveset használnak, annak ellenére, hogy már sok mindent megértenek. Később egyszerű mondatokban beszélnek, majd szókincsüket fokozatosan bővítve összetett mondatokat alkotnak, és egyre több mindent megértenek.

Egy idegen nyelv elsajátításánál a legszükségesebb és egyben legnehezebb a szavak megtanulása, mely a beszédhez vezető út első lépése. Ez a Tudormanók oktatócsomaggal gyerekjáték!
A módszerünk kidolgozása során arra a sajátosságra fektettük a legnagyobb hangsúlyt, hogy pici korban elkezdett nyelvtanulás esetén pontosan úgy tanul a gyermek, mint ahogy ezt az anyanyelv elsajátításánál tette.
A leggyorsabban akkor érünk el látványos eredményeket, ha először azokat a szavakat tanítjuk meg a kicsiknek, amiket a mindennapi életben is a leggyakrabban használnak, a Tudormanók oktatócsomagban ennek megfelelően gyűjtöttük össze a szavakat.
A tanulás ütemének meghatározásánál mindig vegyük figyelembe gyermekünk igényeit, lelkesedését. A siker egyik kulcsa a rendszeres napi használat, ami mindig maradjon meg a játékosság szintjén.
A cél az, hogy a gyermeki agy működési mechanizmusát kihasználva az egyes szavak beépüljenek a rövid távú memóriából a hosszú távú memóriába, ezért azokat legalább 3-szor kell látni és hallani, napi rendszerességgel, több napon át, tehát egy adott szót legalább 15-20-szor kell a gyermeknek megnéznie és meghallgatnia. Az oktatócsomag DVD-it ezért úgy alakítottuk ki, hogy egy adott 6 szavas blokk háromszor kerüljön ismétlésre.
A szavak alkalmazása a játékos foglalkozások során tovább fejlődik mondatalkotássá. A legcélravezetőbb a nyelvtanulást egy adott tevékenységhez kötni, lehetőleg ahhoz, amit a pici is kedvvel és örömmel tesz.

A Tudormanók oktatócsomagban témakörönként összegyűjtöttünk a napi tevékenységekhez leggyakrabban használt alapmondatokat, melyek segítségével könnyen kommunikálhatunk gyermekünkkel, és a megtanult szavakat beépíthetjük a beszédünkbe.
A picik a szófordulatok használatával megismerik a nyelvi sajátosságokat, és játékosan megtanulják a mondatalkotást, a nyelvtani szabályokat.
Az oktatócsomag segítségével könnyen felkészülhetünk a játékos foglalkozásokra a sok-sok játékötlet által, és nem kell azon aggódnunk, hogy nem tudunk megszólalni az adott szituációban. Fontos, hogy egyszerűen fejezzük ki magunkat, és sokszor ismételjük az alapmondatokat, így biztos alapot adunk gyermekünknek a nyelvtanulásban. A tanulási folyamat alappillére, hogy a picik nem a játékot tanulják, hanem a játékból tanulnak.
Minél több érzékszervet vonunk be a tanulásba, annál hatékonyabb lesz. Az emlékezetünkben azok a dolgok mélyülnek el a legjobban, amiket egyszerre hallunk, látunk, és összekapcsolunk egy tevékenységgel. A játékos perceket színesíthetjük a szókártyák, plakátok használatával. A napi tanulást tovább motiválhatjuk, érdekesebbé tehetjük, ha dalos CD-ket hallgatunk. A dalokat akár háttérzeneként is felhasználhatjuk, miközben a gyermekünk játszik. A mondókák, az egyszerű dalok eljátszása, eléneklése igazán izgalmas a gyermekek számára. A nyelvtanulást elősegíthetjük még idegen nyelvű mesékkel is, természetesen a picik korának megfelelő történeteket válasszunk, ebben sokat segít weboldalunk gyűjteménye.

A Tudormanók oktatócsomagokkal a mindennapi életben használatos szavak és mondatok észrevétlenül épülnek be gyermekünk szókincsébe, ezáltal a kicsik nagyon gyorsan, sikerélményekben gazdagon sajátítanak el egy idegen nyelvet.

A Tudormanók módszer babanyelvtanulásra és nagyobb gyerekek tanítására egyaránt alkalmas. Nyelvtanulási csomagjainkkal kezedben van a lehetőség, hogy gyermeked kétnyelvű vagy akár többnyelvű legyen!

Szeretnéd átélni újra azt a csodát, mikor a gyermeked megszólalt, kimondta első szavait, majd ezekből szépen mondatokat alkotott? Akkor ne késlekedj, kezdd el már ma gyermeked tanítását!

A termékeink megtekintéséhez kattints ide!
Kártyás fizetés szolgáltatója:
Elfogadott kártyák:
© 2007. Tudormanók - Minden jog fenntartva